Tanyasi lakberendezés

Régi vidéki házakban valahogy adja magát az a megfakult, ütött-kopott báj, ami egy ilyen házat otthonná varázsol. Ezt éreztük, amikor hat évvel ezelőtt megvettük az idén éppen százéves présházunkat. A vastag vályogfalaival és kedves ablakaival csodálatos hangulatot árasztott. Egyértelmű volt, hogy ezt a házat nem az Ikeából fogjuk berendezni. A hozzáépítés során igyekeztünk olyan anyagokat és stílust használni, ami a legkevésbé tér el az eredetitől, így lettek a fa, a szalma és a vályog otthonunk legfontosabb összetevői.

Amikor kiköltöztünk, a bútorok egy részét magunkkal hoztuk, másik részét kaptuk, vagy éppen a présházban találtuk. Így aztán az enteriőr finoman szólva is eklektikus lett, de ha az eklektikust, mint lakberendezési stílust értelmezzük – mert van olyan – akkor még ebbe a kategóriába sem igazán fértünk bele. A bútoraink között szerencsére akadnak igazi gyöngyszemek, a tömör fát például mindketten nagyra értékeljük, ezért nagyon megilletődve bólintottunk, amikor az egyik ismerősünk az örökségéből kiselejtezett három régi parasztszekrényt, aztán később még kettőt. Iván régi rádiógyűjteménye és utazókofferei is a megbecsült darabok közé tartoznak. Később aztán elkezdtünk tudatosan régi bútorokat vásárolni, amik egyelőre félretéve várakoznak.

Ez persze nem jelenti azt, hogy nem foglalkoztunk a házbelsővel, néha mindketten, egymástól függetlenül bújjuk a netet ötleteket és lehetőségeket keresve. Így bukkantam rá a hobbi bútorfestésre és az antikolásra. Nagyon megtetszett! Egy viszonylag egyszerű technikával és egy kis kreativitással csodálatos dolgokat lehet kihozni régi – vagy akár új – bútorokból. Több ezer fotót végigbogarászva lassan a stílus is körvonalazódott a fejemben, régi, kopott, de mégis szép, antik, de nem polgári, nem giccses, vidéki… vidéki… tanya, farmhouse: provence. Igen, ez lesz az, provence, ezen belül is egy letisztultabb, átlátható stílus.

Körbe is néztem hirtelen a házban, hogy mi az, ami beleférhet ebbe az elképzelésbe. Szerencsére a nem mobilizálható elemek passzoltak, a mennyezetet tartó vastag akácoszlopok, a nagy téglakályha és a szintén téglából készült sparhelt, a pórfödém és a hajópadló, a fehérre meszelt vályogfalak jó alapot adnak. De aztán itt meg is állhatunk. A gerendán függő régi kaszanyél és rajta a nyergek még úgy gondolom, belefér a farmhouse stílusba, de a nappali közepén álló óriástrambulin már semmiképpen nem, hiába lóg rajta az összes kantár, kötőfék és a hevederek. A bútorok egy része megfelelő átalakítás után nagyon klassz lesz, a másik részének mennie kell. Hát itt lesz mit tenni.

Így aztán vettem egy nagy levegőt és nekikezdtem életem első bútorantikolásának.

Ezt a kisasztalt nem tudom, hogy honnan vettük, de már régóta ide-oda pakolgattuk. Sötétkékre volt festve, olyan semmilyen volt szegény. Ezen a fotón már egy kicsit megcsiszolgattam. Az antikolás anyagigénye nem túl bonyolult, szükség van egy megfelelő színű krétafestékre, kétféle waxra, csiszolópapírra, ecsetre – és nagyjából ennyi. Már korábban utána néztem, hogyan lehet a literenként tízezer forintos krétafestéket házilag előállítani, és ennek tökéletes receptjét találtam meg a Hazai Provence blogban (ez már másodhivatkozás, ő is úgy találta valahol ????). A waxot maximum patazsírral tudtam volna helyettesíteni, de végül ezt az opciót elvetettem, és a Nemiskacat Kft-től rendeltem egy világos és egy sötét waxot. Neki is ugrottam lelkesen az asztalkának, és az eredmény engem is meglepett. Mosdó tartó lett belőle végül, de azt hiszem egyéb funkcióban is megállná a helyét. A felirat saját innováció, de a technikájáról egy másik bejegyzésben írok, mert Iván mindig azt mondja, hogy a túl hosszú blogokat úgysem olvassa el senki. Ő biztosan nem ????.