Négylábú falkatagjaink

Graffiti

Ötéves angol telivér kanca, Bácsalmásról érkezett a családba. 24 versenyen futott, ebből kétszer nyert és hétszer volt helyezett. Kiegyensúlyozott, jó fejű ló, amit valószínűleg a genetikájának és korábbi tapasztalatainak együttesen köszönhetünk. Telivér létére nem akar állandóan elrohanni, együttműködő, így már az első tereplovaglástól kezdődően zabla nélkül lovagoljuk, amivel úgy tűnik, ő is teljesen elégedett. A mini ménesben ő a vezető.

Yamina

Egyiptomi arab telivér kanca, hatéves. Kicsit zavaros előélete ellenére nagyon barátságos, embercentrikus ló. Nyereg alatt még sok tanulnivalója van, de jó anyag, készséges és maximális bizalommal van irántunk. Ó is nagyon hálás, hogy nem tuszkolunk zablát a szájába. Nagy, csodálkozó szemei vannak és imádja a száraz kenyeret. A csapatban Graffiti mögé rendeződött be, így a kergetést és az eliszolást felváltva űzi attól függően, hogy kivel találkozik.

Lenke

Lenke egy welsh póni és egy lipicai szerelemgyerekeként látta meg a napvilágot. Mivel kicsi is, fiatal is, ő került a rangsor végére, de úgy tűnik, hogy tud élni ezzel a pozícióval. Még csak egyéves, így őt nem lovagoljuk, de már ügyesen megy futószáron, és tanulja a Parelli játékokat. Lovakkal, csacsival, kutyákkal, emberekkel egyaránt remekül kijön.

 Picture Lola

Örökké…

Picture

Luca

Az ország legnevesebb pointer-tenyésztőjétől származik Sáregresi Glamour Luca, habtejszín hercegnőnk. Elegáns és arisztokratikus, értékeli a komfortot és a polár takarót. Karakán személyiség, bármikor kiáll magáért. Imád szénabálákra felugrálni, joghurtot enni és télen a pattogó tűz előtt a kanapén elnyújtózkodni.

Picture

Zsömi

Zsömit egy forgalmas négysávos úton szedtük össze az autók közül. Ő az első olyan állatunk, akit nem terveztünk megtartani, aztán valahogy mégis maradt.  Zsömi jól járt volna, ha egy dogdancing rajongó találja meg, mert imád táncolni, szamba, rumba, cha-cha-cha egyaránt remekül megy neki. Versenyek híján kivételes tehetségét a konyhában szokta megcsillantani.

Picture Pötyi

Pötyi a pointer fajtamentő munkánk első kutyája. Eredetileg ideiglenesbe érkezett hozzánk, de mire túljutott minden kezelésen, szükséges műtéten, rehabilitáción, addigra már képtelenek voltunk elengedni. Hamar beilleszkedett a falkába, kedvenc időtöltése, hogy Zsömivel közösen ledöntik a kuvaszt.

Picture

Pengő

Az egyetlen kutyánk, akinek”használati értéke van”, ő vigyáz mindenkire a tanyán. A Vértesi-Selymes kennelből származik, intelligens, jó fej kutya, a habitusa a fajtájának megfelelő.  A fajtastandard felső határán négy centivel nőtt túl, de ez őt egyáltalán nem zavarja. Imádja a családot, legfőképpen a gyerekeket.

Csacsi Baba

A helyi menhely vezetője több kutyával együtt Csacsi Babát is megmentette valahonnan. Egy ideig egy öreg kancával éltek a kutyák mellett/között, míg nem az öreg ló elpusztult és a csacsi teljesen befordult. Egy újabb lóval való nem túl sikeres próbálkozás után Baba hozzánk került, és hol az udvarban, hol a kecskék között, hol a lovak mellett tölti be a társalkodó csacsi szerepét.

 Picture

Bill

Egy barátunk kért meg bennünket, hogy hadd helyezze el nálunk az egyik bak gidáját egy időre. Ennek nem láttuk akadályát, így hát Bill hozzánk került. Egy év múlva felhívtuk a barátunkat, hogy esetleg nem kell-e neki a kecskéje. Nem, nekünk adja. Később Billt nászajándékba adtuk egy kedves baráti házaspárnak, de úgy tűnik, hogy ezt ők sem vették komolyan. Úgyhogy Billt előléptettük főkecskévé, amely feladatának teljes mértékben eleget tesz.

 Picture

Carmen

Volt nálunk néhány kecske egyfajta “szívességi legelőhasználat” keretében. Egy jó barátunk tartotta nálunk őket. Carmen ennek a vendég csapatnak a tagja volt, amíg bele nem szerettünk. Bár nem kértük, de nagyon örültünk, amikor a barátunk – látva a rajongásunkat – nekünk ajándékozta őt.

Picture

Maja

Esetleges kecsketartásunk harmadik élő példája Maja. Ezt a kis fekete fejű hölgyet egy olyan helyről mentettük, ahol a család lelkesedése túlmutatott az anyagi lehetőségeken. Kicsit még félénk, de már sokat javult, kézből eszik. Általában Carmennel bandáznak, élvezik egymás társaságát.

Denis

Igen, a komisz. Bár a névadás nem volt a legigazságosabb, mert Denis egy bájos, nagyon barátságos kecske. Ő az egyetlen ivaros bak a csapatban, de nem vagyunk biztosak benne, hogy ezt észrevette. Talán egyszer majd rájön, és lesz kiskecskénk is.

Liza és Mimi

Amikor Graffitit vettük, a ménesvezető a figyelmünkbe ajánlott egy alomnyi kiscicát. Később el is hozta nekünk a cicákat, úgyhogy Lizi és Mimike 10 hetesen az ország másik feléből elutaztak hozzánk, és ha már eljöttek ilyen messze, itt is maradtak. Jam méltó utódai, kutya- és gyerekálló macskák, türelmesek, imádnivaló meleg, szőrös doromboló gépek. Reméljük, hogy ők tovább maradnak velünk, mint az elődök. Felv és Fiv negatív mindegyik, az oltásokat is megkapták, úgyhogy van remény :-).