Vannak dolgok, amiket az ember egyszerűen csak úgy hisz. Valószínűleg azért, mert mindig ezt látta, ezt hallotta, és eszébe sem jutott soha, hogy másképpen is lehetne. Így voltam én a lótartással. A lónak ugyanis angol bokszos istállóban van a helye, hasig érő szalmában, megpatkolva, és télen betakarva. Az esti takaróval természetesen, mert nappal, a karámban másik van rajta. Ha nagyon hideg van, akkor kettő.
Fel is építettük annak rendje módja szerint az istállót három jó nagy boksszal, hogy biztosan komfortos legyen a mi Primadonnánknak. Novemberben érkezett, közeledett a tél. A napi rutin szerintem nagyon hasonló volt a legtöbb lótartó gyakorlatához: reggel etetés, polártakaró le, karámtakaró fel, lovak ki, széna ki, istállótakarítás, vödröket feltölteni, napközben széna és víz, este lovak be, karámtakaró le, polár fel, vacsi, széna, víz, villanyoltás. Bár nem kevés időmet vitte el, kétségem nem volt afelől, hogy ez így van rendben. Három telet csináltam így végig, amikor megszületett a bébi. Az utolsó télen már döcögött a rendszer, nem nagyon bírtam terhesen a strapát, így a boksztakarítás sokszor kimaradt, szalmát dobtam csak be, és 7-10 naponta Ivánnal együtt nekiálltunk takarítani. De közben gyanús lett, hogy Donna szinte sosem ment be az istállóba. A rendszeres kólikázás miatt döntöttünk így, a Nyanyit bezártuk estére, de Donna ajtaja nyitva volt, ki-be mászkálhatott egész éjjel. A boksz viszont feltűnően tiszta maradt.
Amikor közeledett a negyedik tél, és egyértelmű volt, hogy pár hónapos baba mellett még annyi időm sem lesz mint eddig, Iván finoman megpendítette, hogy ezek a lovak vajon tudnak-e szőrt növeszteni. Addigra már én is több cikket elolvastam a témában, és egyre erősödött bennem az a nézőpont, hogy lovak nem feltétlenül igénylik ezt a herce-hurcát, amiben eddig részesítettük őket. Rövid tanakodás után úgy döntöttünk, hogy többet nem takargatjuk, és nem is zárjuk be őket. Megjöttek az első hidegek, és a lovak vakondbunda-szerű bársonyos szőrt növesztettek, ami olyan tömött volt, hogy lepergett róla minden csapadék. Sokszor be sem mentek a tető alá, álldogáltak a hóesésben a karám közepén, vagy henteregtek a sárban. Nem érdekelte őket sem eső, sem hó, sem szél, jól érezték magukat. Donna ezen a télen már nem kólikázott.
A levezető séták persze így hosszabbak lettek, hiszen a lónak meg kell száradnia, és vakondbundával ez lassabban megy. Lassabb lett az előkészület is, mert Donna imád dagonyázni, ezért rendszerint a füle hegyétől a farka végéig csupa sár. De ez nem jelentett számomra problémát. Állítólag a sárnak is van hőszabályozó szerepe.
A patkót már jóval hamarabb elfelejtettük, Donna az első héten háromszor hagyta el a karámban, a patkolókovács szinte napi vendég volt nálunk, míg végül megemlítette, hogy ez a közeg alapvetően ideális a mezítlábazáshoz. A Nyanyi ugyanígy járt, ő rögtön az első terepen hagyta el az egyik patkóját, aztán gyorsan megszabadítottuk a másiktól is.
Szóval van kint két mezítlábas szőrgombóc a karámban, akik vidáman ropogtatják a szénát és nem érdekli őket semmi. Azt mondanám, hogy a lótartásról alkotott előzetes hipotéziseimen az empirikus tapasztalások 180 fokot fordítottak. Az eredmény: két boldog ló, heti egy karámtakarítás, és egy elégedett gazdi.