Akik elhagytak minket…

Tanyasi életünk talán legszomorúbb lapja ez az oldal. Tudjuk és értjük, hogy az élet körforgásának szerves része az elmúlás, amihez valamennyire hozzá lehet edződni, de maradéktalanul elfogadni és megszokni nem lehet, legalábbis nekünk nem megy. Mert mindegyik egy-egy külön egyéniség, egy megismételhetetlen csoda, és nem utolsó sorban, a családunk tagja.

Először egy cica tűnt el, és mi sokáig reménykedtünk, hogy egyszer csak előjön valahonnan. Aztán sorban mentek a cicák: leukózis, szívbetegség, majd Lola, a mi csodálatos Lolánk… És akire végképp nem számítottunk: Donna. Tíz évesen, ereje teljében, ott maradt az üllői klinika műtőjében.

Bár fizikailag már nincsenek itt, de bennünk tovább élnek. Az emlékeinkben, a gondolatainkban, a lelkünkben.

Lola

Nehéz róla bármit is írni. Mindkettőnk számára ő volt A KUTYA csupa nagybetűvel. 15 évesen hagyott el bennünket, és ezalatt az idő alatt megpróbáltunk mindent-mindent megadni neki, hogy egy csodálatos, boldog élete legyen. Csak remélni tudjuk, hogy ez sikerült.  

Donna

Elhinni sem nagyon tudjuk, hogy Donna átkerült erre az oldalra. Gyönyörű Donnánk, csodálatos telivérünk, aki ötévesen a versenypályáról került hozzánk, majd a 10. születésnapja előtt elvette tőlünk a kólika. 

Jam

2016 tavaszán érkezett hozzánk Samuval együtt. Csodálatos cica volt, Kamilla nagy kedvence. Egy kis identitászavara biztosan lehetett, mert tökéletesen beilleszkedett a kutyafalkába. Rendszeresen eljött például sétálni, egész nagy köröket tett meg a kutyákkal. Fiatal volt, amikor ledöntötte a leukémia.

Samu

Jam nagy barátja, ugyanolyan kedves, szelíd, kutyabarát, sétálós cica volt. A mai napig reménykedünk, hogy valakinek megtetszett, felvette a kocsijába és most is boldogan él valahol. Talán..

Frici

Amikor kölyökként megérkezett hozzánk, már akkor kiderült az állatorvosi vizsgálat során, hogy nincs minden rendben a szívével. Négy évet adott neki az élet, végül altatni kellett. A konyha volt a kedvenc helye, és nagyon üres lett, amikor Frici elment. 

Gerzson

Gerzson volt a macskafrakciónk utolsó tagja. Kijárós cicaként sajnos soha nem tudhattuk teljes biztonságban, bár reméltük, hogy nem lesz baja. Tévedtünk. Ennek ellenére továbbra is úgy gondoljuk, hogy egy cicának az az igazi élet, ha fára mászhat, vadászhat, szabadon mozoghat, és nem bezárva kell letöltenie az életét a négy fal között. 

 Leopold

Róla szörnyen nehéz írni. Volt egy elképzelésünk, hogy azok az állatok, akik hozzánk kerülnek, itt is maradnak, de Leopold elvesztése elindított egy lavinát, aminek az lett a vége, hogy Holly és Oreo (az anya és a nagymama) egy másik tanyára kerültek. Pedig csak ki akartuk heréltetni, hogy megtarthassuk házi kedvencnek, és a bódítószertől összeomlott a keringése, aminek az esélye talán egy az ezerhez. Óriási küzdelem az életéért, aztán a nagy üresség. Ez maradt a bocis-tehenes álmunkból.