A múltkori bejegyzésben ígértem, hogy elárulom, hogyan került fel a Kékholló Tanya felirat a kis asztalkára, ami azóta már a kézmosó tartójaként funkcionál. Akkor még nem gondoltam, hogy az ötletek és a lehetőségek ilyen gyors egymásutánban követik majd egymást, de maradjunk az elején.
Szóval, ahogy a hobbi bútorosok weboldalait böngésztem, megláttam néhány antikolt bútort, régi feliratokkal, stilizált rajzokkal. Egy kis keresés után kiderült, hogy a transzfertechnikára bukkantam rá, és további néhány kattintás után azt is megtudtam, hogy mi kell hozzá. Kell hozzá először is egy tükrözött, lézernyomtatott felirat, vagy bármi más minta, amit a bútorra akarunk varázsolni. Aztán kell hozzá egy transzferoldat, ami 100 százalékos tisztaságú illóolaj is lehet. Végül kell hozzá egy kanál. Hát nézzük. Rákerestem a transzferpapírokra, itthon több kreatív bolt is árul ilyeneket. Egy régi francia felirat (Cafes & Legumes) tetszett meg, de a felkínált transzferpapír közepén egy piros felirat éktelenkedett, miszerint nem tölthetem le, rendeljem meg 690 forintért. Azta, micsoda üzleti modell! Elismerően csettintettem egyet, aztá
n rákerestem a Cafes & Legumes kifejezésre. Ki is dobott egy francia oldalt, ahonnan nyomtatható formátumban letöltöttem a feliratot. Eddig oké, a lézernyomtató is rendben van, de hogy viszem fel a feliratot a fára? Hirtelen eszembe jutott, hogy a nyáron beszereztem egy nagyobb mennyiségű levendulaolajat Donnának, mert azt olvastam, hogy az távol tartja a legyeket. Be is kentem az egész lovat a füle hegyétől a farka végéig. A legyeket ugyan nem riasztotta el, cserében Donna illatozott, akár egy virágos rét. Ebből a kontingesből maradt egy kevés, úgyhogy a transzferálás minden feltétele adott volt. Egy régi dobozon próbáltam ki, és nagyon elégedett voltam a végeredménnyel. Innen már csak néhány lépés volt a Kékholló Tanya felirat megszerkesztése. Az asztalka után egy hokedlire pingáltam rá címmel együtt, de itt már azon gondolkodtam, hogy jót tenne a fekete feliratnak egy kis optikai tunning. Szerencsére a lepukkant hokedlik sorban álltak, így a következőnél már egy lépéssel továbbjutottam.
A népi motívumokat nem különösebben kedvelem, de a magyar népmesék gyerekkorom legkedvesebb történeteit idézik, szóval egy próbát megért. Itt már akrilfestékből kevertem egy színt, és azt festettem rá, az amúgy transzferált mintára. Legbüszkébb a feliratra vagyok, mert az saját kézírás, amit igyekeztem a mesecímekhez is használt betűtípushoz legközelebb eső stílusban elkészíteni. Ilyen lett a hokedli, ha eljöttök hozzánk, le lehet rá csüccsenni.
Nem én lennék, ha itt megálltam volna, a harmadik hokedlinél már 3D-ben gondolkodtam. Ezt a technikát stencilezésnek hívják, 2D-vel, tehát festéssel is működik, de az engem már nem nagyon érdekelt. Az eredmény olyan lesz, mint a fafaragás, legalábbis valami hasonló. Kell hozzá egy tetszőleges sablon, és egy struktúrpaszta nevű massza, amivel domború mintákat lehet a fára varázsolni, majd száradás után tetszőlegesen csiszolni és festeni. Itt tartok most, így néz ki a hokeli 3.0.
Utóhang: Ütő Endre és felesége, Lenke tőlünk nem messze tartott fenn egy présházat és a hozzátartozó szőlőültetvényt. Többször bejöttek hozzánk beszélgetni, nagyon kedves emberek voltak. Másfél évvel ezelőtt Bandi bácsi, nem sokkal a 80. születésnapja után meghalt, maga mögött hagyva számos kerámia és faragott alkotást, mert azon kívül, hogy operaénekes, és az operaház egykori igazgatója volt, a kézművességben is megtalálta magát. Lenkével azóta is tartjuk a kapcsolatot, és legutóbb, amikor nálunk járt, megmutattam neki az addig elkészült bútorokat. Két nappal később egy fadobozzal jelent meg, benne Bandi bácsi fafaragó készletével. Nem akartam elfogadni, de azt mondta, hogy nálam jó helyen lesz, és így mindkettőjüktől kapok valamit. A készlet teljesen komplex, rengeteg különböző alakú véső, több napig bújtam a netet, mire megtanultam mi mire való.
Biztos vannak véletlenek is, de ezt most nem annak veszem.